Ez az egész napos kirándulás mindig kellemes hangulatban, sok fürdőzéssel telik. Másfél óra tengeri ringatózás után megérkezünk a mesés görög szárazföldre, a Kalamas folyó lakatlan területére, ahol kb. 2,5 óra fürdési lehetőség áll rendelkezésünkre miközben a tenger és az étvágygerjesztő illatok keverednek a levegőben. A hajó legénysége készíti el a barbecue ebédet – faszénen sült souvlaki, csirkeszelet, kolbász, görög saláta, tzatziki, kenyér, borok, üdítők. Az ebédet a parton fogyasztjuk el, majd áthajózunk a Kék Lagúnához.
Itt a kristálytisztán ragyogó öblök bűvölnek el és invitálnak fürdőzésre bennünket. Hazafelé úton görög dinnye kíséri utunkat és a görög mulatozás elmaradhatalan kellékét, az Ouzo-t is megkóstoljuk. Ajánljuk a tenger szerelmeseinek és a kikapcsolódni vágyóknak.
Felnőtteknek: 34 EUR • Gyermekeknek (2-12 éves korig): 17 EUR
Kirándulás a Régi kikötőből induló Kalypso Star üvegfenekű hajón: búvárbemutató és fóka-show várja az utasokat. Utána városnézés: Liston, Szt. György-palota, Szt Spiridon-templom, Régi és Új Erőd, valamint szabad program.
Felnőtteknek: 22 EUR • Gyermekeknek ( 2-12 éves korig): 11 EUR
A kirándulás első megállója a Sissi-kastély (Achilion). A híres osztrák-magyar császárné palotája után Paleokastritsát látogatják meg utasaink, ahol betekintést nyerhetnek a kolostorban élő szerzetesek mindennapjaiba. A kolostor udvaráról lélegzetelállító kilátás nyílik az öbölre.1 órás szabadprogramot követően a kirándulás Sidari felé folytatódik. Itt található a híres Szerelmesek Csatornája, amelynek átúszásával meglelhetjük párunkat és örökre együtt maradunk vele. Ezután hazaindulás.
Felnőtteknek: 34 EUR • Gyermekeknek (2-12 éves korig): 17 EUR
Egy eredeti görög tavernában 20 órától éjfélig, a háromfogásos görög vacsora elfogyasztása közben élő görög zene, nemzeti táncok bemutatása, tányértörés, vetélkedők, tánctanulás. (A bor korlátlan mennyiségben és ingyenesen fogyasztható!)
Felnőtteknek: 34 EUR • Gyermekeknek: (2-12 éves korig) 17 EUR
A délre fekvő két gyönyörű, érintetlen sziget – Paxos, Antipaxos, illetve a szárazföldi kikötőfalu, Parga – felfedezése.
Felnőtteknek: 31 EUR • Gyermekeknek: (2-12 éves korig) 15 EUR
Kikötés St. Sarandában, ahol szabadprogram, illetve ebéddel egybekötött régészeti ásatások megtekintése közül választhatnak utasaink. Az ár nem tartalmazza az ebédet!
Felnőtteknek: 36 EUR • Gyermekeknek (2-12 éves korig): 18 EUR
Kellemes egész napos kikapcsolódás Korfu vízi vidámparkjában, rengeteg szórakozási, étkezési és vásárlási lehetőséggel a parkon belül. Az ár tartalmazza a busz transzfer költségeit is.
Felnőtteknek: 33 EUR
Gyermekeknek: (2-12 éves korig) 16,5 EUR; 2 éves korig ingyenes!
A fakultatív programokra a helyszínen, az idegenvezetőinknél euroban lehet befizetni!